Kedvenc szavunk: Újratervezés!

2011. 12. 06., Kedd

Lelkes Pálma szép kislány volt. Korán megtanulta a szüleitől, az iskolában, hogy feleljen szépen, ha kérdezik, valamint hogy a szorgalom és kitartás elnyeri méltó jutalmát...

Lelkes Pálma szép kislány volt. Korán megtanulta a szüleitől, az iskolában, hogy feleljen szépen, ha kérdezik, valamint hogy a szorgalom és kitartás elnyeri méltó jutalmát. És igen, jó kislány is volt, tanult szorgosan, bejutott az Elit Gimibe (sorra nyerte a versenyeket), aztán a Neves Egyetemre. Hajtott, lediplomázott, közben néha megpróbált „élni”, bulizni, mert hát mondják, azt is kell… Gürizett, húzott erőn felül, hisz „meg kell állni a lábunkon” – kinevezték, meglett lassan a lakás, kocsi, kutya, utazás, miegymás, ami nélkül nem élet az élet…

 

Amikor aztán a biovekker ketyegésétől már aludni se tudott (s ha nehezen mégis, hát habfehér ruhákról álmodott), kapkodva férjhez ment. És akkor ugye, kell, KELL egy gyerek, de azonnal.

 

coaching, myway coaching

 

Ugye, sokunk számára ismerős a történet?

 

Röpke pillanatig azt hihetjük, „ez már a Kánaán”, de ha körbenézünk, azt látjuk: súlyosan csalódik, aki úgy gondolja, hogy az anyagi biztonság, továbbmegyek: az olyannyira vágyott gyerek a széthulló életek és kapcsolatok ragasztója.

 

Az élet Pálma számára mintha egy láthatatlan térképre fűzött tájékozódási futóverseny lenne, ám ismeretlen végcéllal és időtervvel. Rohanás egyik checkpoint-tól a másikig, gyűjteni a pecséteket, munka-gyerek-óvoda-ki-be, te jó ég, már iskola, ballagás – közben anyagleadások hajnalban, recsegő-ropogó házasság, „ki tudja, meddig húzzuk még”…

 

coaching, myway coaching

 

Naponta nekiindul, fut és fut tovább. Aztán egy napon, fent a dombtetőn kimerülten összerogy… és körbenéz.

 

...Éles a levegő, hideg van. Szúr a vádli, a tüdő. „Igen,.. erre jöttem, itt föl, ott lent vannak az ellenőrzőpontok is… jé, mennyi minden van már mögöttem!
Ezt mind én értem el?!

 

Tulajdonképpen örülnöm kellene, ha nem lennék ilyen halálosan kimerült…

 

"De most akkor hogyan tovább?"

 

Meghúzza a vizespalackot, elgondolkodik; kis hátizsákjából elővesz egy jegyzettömböt, s lassan rajzolni kezd.

 

„Ez a keret… itt... az életem.” Kettéosztja a téglalapot. „…Ez a munkám,.. ez a családom…"

 

Aztán valahogy hiányérzete támad.

 

Hol vagyok ÉN ebből az egészből?

 

Hol vannak a régi álmaim, vágyaim, a saját magammal kapcsolatos terveim?!
Mi vár még rám az életben, mi az, amiért megszülettem, amit csak ÉN vihetek végbe?”

 

Rajzol, már a nyelve hegye is kilóg. Tovább osztja a téglalapot, megjelenik benne egy harmadik mező, ez az, ez a SAJÁT részem… Középre behúz egy ösvényt is: a saját utam, amely elágazáshoz érkezett!

 

Majd észreveszi, hogy az út ipszilonjából mintha kibontakozna egy alak, mely örömmel emeli a karjait az ég felé…

 

„Igen, dönthetek, hogyan élem tovább az életemet, mi az igazán fontos a számomra!”

 

Sóhajt egy mélyet, elteszi a kis vázlatot, új célokkal és könnyű léptekkel kocog le a dombtetőről.

 

...Igen, ha jobban megnézed, észreveheted, hogy nekem is ilyesféle gondolatok futkostak a fejemben, amikor megterveztem a MyWay Coaching logóját… látod?

 

coaching, myway coaching

 

Elképzelhető, hogy neked is szükséged lenne egy "külső szem" segítségére, hogy felfedezhesd AZT a részt az életedben, ami igazán Rólad szól?

 

- Gyere, nézz körül nálam, érezd magad otthon!

 

Kezdheted talán egy jó kis kincskereséssel itt, a ládában, esetleg éppen Frank Sinatra zenéjével?   -"I do it my way..."  :-)


A sike­res és boldog életed szol­gá­la­tá­ban,


baráti üdvöz­let­tel:



sze­mély­fej­lesztő edző,
Cer­ti­fied Per­sonal & Team Coach


P.S.: Ha te még nem irat­koz­tál fel a MyWay blogértesítő/hírlevélre, ITT teheted meg.


2. Ha tet­szett a bejegy­zés, ajánld másnak is  nagyon köszönöm!

  • Ugye te már köve­ted a MyWay Coa­ching-ot  a Face­book-on is?
    Ha eddig még nem tet­ted volna, és sze­ret­nél naponta friss híreket, gon­do­la­to­kat, ins­pi­rá­ciót, katt ide és láj­kold az oldalt!

Neked is van gon­do­la­tod a témá­hoz?
Ne tartsd meg magad­nak: oszd meg velünk itt mind­járt, pár cen­ti­vel len­tebb! :-)

 

 

 

 

 

Weisz Böbe - - 2011. Dec. 06. 23:28:00

Én pont most igyekszem elfogadni, hogy ilyen pihenőre lettem téve:) Most csupa olyan dologra van időm, amire hosszú évek óta soha. Tudatosan feltöltődésre akarom felhasználni, tapasztalatból tudom, hogy ilyen után mindig egy nagyon izgalmas, aktív időszak következik - akkor is, ha épp nem látszik. És általában mindig nagy meglepetésekkel van tele az új út.
Kifejezetten hálás vagyok azért, hogy nyugodtan készülődhetek a karácsonyra. Utoljára talán akkor volt erre lehetőségem, amikor egészen picik voltak a gyerekek - eddig minden december elég hajtós időszakot jelentett.
Persze nem lazsálok: tanulok, frissítem a nyelvtudásom, esténként felolvasok a gyerekeimnek (akik ugyan kamaszok, de együtt izguljuk végig Harry Potter kalandjait, és ez nagyon sok lehetőséget ad arra, hogy átbeszüljük az iskolai élményeket, szorongásokat, anélkül, hogy direktbe faggatnám őket).

 

Kriszta - http://mywaycoaching.hu/ - 2011. Dec. 07. 16:37:00

@ Weisz Böbe:Nagy öröm látni, olvasni, hogy valaki hogyan tudja a maga és szerettei javára felhasználni azokat az időket, amit más talán nyűgös kényszerként, szorongva él meg, és veszteget el...
Kedves Böbe, hasznos töltekezést és újratervezést kívánok, épülj, hogy aztán minél szebbet építhess!
Üdv:
Kriszta :-)

    1 / 1    

« Vissza az előző oldalra

"Hogyan lehetne olyan életem,
amilyet igazán szeretnék?"

 

Most közelebb kerülhetsz a saját, legbelsőbb válaszodhoz!

Tedd meg most az első lépést - KATT IDE:

 

Kitöltöm a tesztet!

 

toltsd_ki_a_tesztet.png