Ti kérdeztétek

Itt reményeim szerint legtöbb kérdésedre választ kaphatsz a coachinggal kapcsolatban (ha mégsem, írj ide, a GYIK igény szerint bővül.) Szemezgess a kérdésekből kedvedre, vagy hasalj neki, és olvasd el az egészet egyben! Érdemes, mert sokkal világosabban fogsz látni a témában.
(Az egyes részek az adott kérdésre kattintva nyílnak, ill. záródnak.)


  • Kriszta, mondd már el nekem végre röviden és érthetően: mi az a coaching?

    +

    - A coach (angol, “kócs”) szó eredetileg edzőt jelent, aki a tehetséges és eltökélt sportolókból bajnokot, igazi profit farag. Jóból – kiválót! Futni, ugorni, dobni persze mindig a versenyzőnek kell, de az edzője végig mellette áll, figyeli és segíti  ő az, aki teljes  szakmai tudásával és emberségével támogatja, hogy végül elérhesse a célját. Minden olimpiai bajnok mellett ott áll az edzője, de: a díjat mindig a versenyző veszi át!

    - A coaching pedig egy dinamikus, megoldáscentrikus egyéni vagy csoportos fejlesztő folyamat, egyfajta “lelki személyi edzés”. Nálam nem súlyokat fogsz emelgetni, hanem az önismeretedet és a személyes belső erőforrásaidat fogod újra felfedezni és mozgósítani, ezáltal kapsz hatékony támogatást döntéseid felelős meghozatalához, céljaid sikeres eléréséhez. A coach leginkább abban segít, hogy MERD azt, amit eddig talán elképzelni sem tudtál!

    Képzeld el: Milyen lenne az, ha egyszerre “megtáltosodnál”, képes lennél magadon benyomni egy Fast Forward gombot, hogy lehulljanak a félelmeid, és halogatás nélkül megvalósítsd mindazt, amire legbelül vágysz?)

  • Honnan tudhatom, hogy erre van-e szükségem?

    +

     Ha az ismerőseid folyton arról faggatnak, neked hogy sikerülhet minden, ami nekik sehogy se jön össze,

     ha a tükörből egy energikus, kiegyensúlyozott, önmagával elégedett NŐ néz vissza rád,

    – ha minden reggel mosolyogva ébredsz: “Ez az! A helyemen vagyok! Boldog vagyok!”,

     ha a nagyobb gyerekeid, bár már “sínen vannak”, mégis szívesen töltik veled az idejüket,

     ha a partnered eláraszt a bókokkal,

     ha azt az életet éled, amire mindig is vágytál,

    …akkor nagyjából valószínűsítem, hogy neked nincs is szükséged coachingra. ;-)

     

    DE... ...ha van olyan célod, akár titkos vágyad, amit az eszeddel tudsz, hogy meg kellene lépned, valami mégis állandóan visszatart,

    ...ha úgy érzed, bárhogy igyekszel, összecsapnak a fejed fölött a hullámok,

    ...vagy csak van benned egy belső hang, egy alattomos suttogás, ami folyton azt duruzsolja, hogy valami “Neeem jó!..”, de magad sem tudod, merre kellene elindulni,

    ...amikor már eljutottál arra a pontra, hogy a külső siker és a pénz fontos ugyan, de csak mint a személyes kiteljesedésed eszköze,

    ...ha elrémít a kérdés: “Mi lesz velem, ha még 20, 30 év múlva is ugyanígy élek?”

    ...ha szeretnéd végre a saját kezedbe venni a boldogságod és személyes jól-létedet, és egy nagy lendületet adni az életed második felének,

    akkor te azok közé tartozol, akik igazán jelentős eredményeket érhetnek el a coaching segítségével! Ha most valóban elszánod magad a változtatásra, én melléd álok, és segítek, hogy kitaláld, megtervezd és elérd azt, amitől igazán büszke lehetsz magadra!

  • Olyan is van, akinek nem való a coaching?

    +

    Természetesen! A coaching hatékony, komplex és sokoldalú módszertan, amelynek megvan a maga működési területe.

    • Fizikailag és lelkileg egészséges emberek számára nyújt segítséget abban, hogy olyan elakadásokból, amikkel valami miatt egyedül nem boldogulnak, a coach segítségével képesek legyenek a továbblépésre.
    • A klinikai depressziósok, súlyos lelki traumát, veszteséget (pl. gyász) feldolgozni nem tudók, különféle függőségekben szenvedők (drog, alkohol) ne coachot keressenek maguknak, hanem feltétlenül forduljanak speciális szakemberhez, pszichológushoz!
  • Mitől más ez, mintha mondjuk egy pszichológushoz mennék el terápiára?

    +

    A COACH – bár a munkája során a pszichológia eszköztárából is bőven merít – NEM pszichológus.

    Ügyfelei kóros lelki előzmények nélküli, mentálisan és fizikailag egészséges, kiteljesedni és fejlődni vágyó emberek. Az együttműködés során nem a múlt hibás működéseinek feltárásán van a hangsúly, hanem a jelenre való rálátáson át a jövőbeli lehetőségek, egyéni megoldások állnak a középpontban.

    A coaching üléseken  elsősorban nem a múltbeli okokra, a  “miért”-ekre, hanem a jelenen át a  "hogyan”-okra, a  jövőbeli lehetőségekre és megoldásokra fókuszálunk.

  • A barátnőimmel rendszeresen összejövünk és jól kibeszéljük magunkat. Minek ehhez nekem egy coach?

    +

     Használ-e a levélszámra beszedett Cataflam, ha igazából gyökérkezelésre lenne szükséged?

    •  Ha a barátokkal “kibeszéled” a problémáidat, az nagyon jó eszköz a feszültség pillanatnyi enyhítésére, ám a legtöbbször ugyanúgy megy tovább minden.
    • Ráadásul a jó barát általában a te pártodon áll, hisz nem szeretne még ő is "bántani".
    • Az is könnyen megeshet, hogy mindenről, amit mondasz, megvan a saját sztorija (...vele, neki még sokkal inkább!..), és egyszerre azt veszed észre, hogy már réges-régen róla van szó...


    A coaching folyamatban...

    ...én mindig kívülről, elfogulatlanul nézem a helyzetedet, szakképzett "edzőként" pedig menet közben sok olyan módszert, trükköt is megosztok veled, amit beépíthetsz a mindennapjaid gyakorlatába.

    ...az üléseken sosem traktállak a saját problémáimmal (naná... :-), mindig az áll a fókuszban, amin te szeretnél dolgozni.

    ... én azt is felvállalom, hogy ha kell, a TE érdekedben dolgokra is rávilágítsak, amit lehet, hogy nem szeretnél hallani (hol a "tabletta", hol a "szike" a jó megoldás :-)  az igazság felismerése lehet néha fájdalmas, de a hosszú távon csak ez hoz megoldást!

  • A cégnél rengeteg tréningen vettem már részt, tanácsadókkal is tele a padlás…te is valami ilyesmit csinálsz?

    +

    Nem, hiszen nem egyszerre 10-12 fős tréningeket tartok előre kidolgozott tematika alapján, hanem mindig csak veled, a te személyre szabott megoldásaidon dolgozunk (a személyes coaching nem konfekció: "úri szabóság" !)

    A személyes coaching egyéni ülések során kibontakozó folyamat, ahol nem elméletekről beszélgetünk, hanem mindig az éppen aktuális problémáid is terítékre kerülnek, amik majd a helyükre kerülve beépülnek a “nagy egészbe”.

    A tanácsadó bekéri az anyagokat, racionálisan elemez, és konkrétan megmondja, hogy szerinte mit kell tenni az adott helyzetben.

    A coach nem “megmondóember”, azaz a fő eszköze nem a válaszadás, hanem a kérdezés! (Hiszen a válaszok mind benned vannak, csak még nem találod őket...)

    A jó coach sosem irányít, viszont segít megtalálni és kibontani a legjobb egyéni megoldásodat: nem tanár-diák jellegű a kapcsolat, hanem egymás egyenrangú partnerei vagytok, akik szövetséget kötöttek a maximális fejlődésed érdekében.

  • Már dolgoztam business coach-csal. Miben különbözik ez attól, amit te csinálsz?

    +

    A business coaching “vezetők, szakemberek, munkatársak részére szóló tanácsadó-fejlesztő támogatás, a magasabb profitot és üzleti hatékonyságot érintő megoldások keresésére.”
    "MyWay Coaching – Járd a saját utad!"
    Engem nem igazán a  profitod érdekel: magánéleti személyi edzőként arra helyezem a hangsúlyt, hogy ne csak sikeres, de  boldog is legyél! Azaz, hogy ne csak irigylésre méltónak látszó életet élj, hanem találd meg magadban azt a belső egyensúlyt, amitől igazán jól érzed magad a bőrödben; hogy a privát életed is  boldog és kiteljesedett legyen.

    • ÉLETED is van, vagy csak hivatásod?
  • Oké, értem. Mégis hány alkalom kell ahhoz, hogy kézzelfogható eredményt érjek el?

    +

    - Az általános tapasztalat szerint nagyjából  6-8 alkalomra van  szükség ahhoz, hogy  egy általad választott területen elérd a célod, vagy ha hosszabb távú dologról van szó, akkor stabilan elindulj az oda vezető úton. Természetesen volt már több, ill. kevesebb ülésből álló coaching folyamat is; menet közben sok minden kiderül. Egy dolog viszont nagyon fontos:

    az, hogy éppen elfogadható, jó, vagy kiváló eredményeket érsz el, kizárólag a személyes elkötelezettségeden múlik!

    Azon, hogy TE mennyit vagy hajlandó befektetni (időt, energiát, és igen, pénzt is) a saját fejlődésedbe.

    A tapasztalat azt mutatja: eleve kudarcra ítélt az a vállalkozás, ahol a coach jobban "akar", mint maga az ügyfél!

    (Emlékezz a sportolóra: az edző nem futhat helyette, de a végén az érem is az ő nyakába kerül!)

  • Már annyiszor belekezdtem mindenféle tanfolyamba, de elég hamar mindből 'kikoptam'. Mi a garancia arra, hogy pont ezt most végig is csinálom?

    +

    - Van egy jó hírem: az egyetlen valódi garancia te magad vagy. (A rossz hír ugyanez!)

    A tapasztalat azt mutatja, hogy a coachingban a jó eredményt az egészen kiválótól csak egyetlen tényező különbözteti meg: az illető elszántsága. Az, hogy mennyire kívánja, sóvárogja, akarja a változást, és mi az, amit a céljáért képes feláldozni (valamit valamiért!).

    A coaching “szentháromsága” szerintem leginkább a tudatosság-döntés-cselekvés háromszögébe foglalható. Az önismereted beélesítésével (nagyon tudatosan figyelned kell magadra, ki is vagy te, és mit szeretnél valójában) meg kel hoznod a saját döntésedet, miszerint te, és csakis te vagy a felelős az életed alakulásáért; és még csak ezután jön a java: az elköteleződés, majd maga a cselekvés.

    - A coach mindenben maximálisan támogatja az ügyfelét, viszont egy dologban meg van kötve a keze: nem “akarhat”, és nem is cselekedhet helyette! (Az a folyamat korai halálát jelenti, ha a coach észreveszi, hogy jobban “erőlködik”, mint maga az ügyfél, akinek a bőrére és a zsebére mennek a dolgok...) Yoda mester szavaival élve:

    ” Tedd, vagy ne tedd: de ne “próbáld”!

  • Hogy megy pontosan egy ilyen találkozó? Leülünk, aztán csak beszélgetünk?

    +

    - Előre egyeztetett időpontokban, zavarmentes környezetben (nálam, Kecskeméten a belvárosi My Way Coaching stúdióban, vagy Budapesten, előre egyeztetett helyszínen), heti-kétheti gyakorisággal találkozunk.

    - Egy coaching ülés hossza (az elfogadott időkeret erre nézve 45-120 perc) nálam kb. másfél órás, azaz 2x45 perc. Ez az időtartam vált be a gyakorlatban a leginkább.

    - Igen, “beszélgetni” fogunk, de ez a hétköznapitól eltérő, speciális  módszertanra épülő, ún. strukturált beszélgetés, ahol mindennek célja van, valahonnan valahová tart, még ha ezt elsőre nem is veszed észre.  Itt nagyon pontosan tudnunk kell, hogy mit akarunk!

    - A coaching önkéntes! Csak olyan ügyféllel tudok hatékonyan dolgozni, aki elkötelezett, valóban változtatni akar, és a bizalmi kapcsolat miatt a személyes szimpátia is szerepet játszik.

    - Ez egy alapvetően bizalmi műfaj: ami nálam a coaching keretében elhangzik, az itt is marad. (Ugyanúgy én sem szeretném, ha harmadik félnek továbbadnád a módszereimet, anyagaimat; ugye megérted?) A coach titoktartási kötelezettsége hasonló az orvoséhoz és az ügyvédéhez (kivétel talán, ha bűncselekményről vagy ön- és közveszélyes magatartásról szerzünk tudomást, de velem szerencsére ez még nem fordult elő ...  :-)

    - Hogy az üléseken belül mi, mikor és hogyan történik, az mindig az ügyfél egyéni helyzetétől, ill. személyiségétől függően változik, azaz a témát te hozod, és a tempó is rajtad múlik. (A coach a "keretet" adja, a "képet" bele te fested  olyan színekkel, stílusban, tempóban, ahogy az neked leginkább megfelelő!)

    - A folyamatról nagy vonalakban: a coaching útja a célod meghatározásán és a jelenlegi helyzeted (ebben elhelyezve önmagad)  felmérésénél indul, innen a lehetőségeid számbavételén  keresztül jutunk el a célhoz vezető út megtervezéséig (akcióterv vagy cselekvési terv), majd a tényleges cselekvéshez, megvalósításhoz.

    - A fő “hozzávalók” az akarat, elkötelezett szándék a változtatásra, a rugalmas és befogadó hozzáállás, a cselekedeteink átgondolásának képessége, türelem, és végül a legfontosabb: a kölcsönös bizalom és őszinteség. Ja, és:

    ...cselekedned neked kell!

  • Amikor együtt dolgozol valakivel, kinek mi a felelőssége a folyamatban?

    +

    • Alapvető, hogy a coaching folyamatban a megfelelő légkörért, a szakmai kompetenciákért és a folyamat strukturálásáért a COACH a felelős;
    • a mindenkori “tartalmat” (miről legyen szó) pedig az ÜGYFÉL szolgáltatja, és a haladás ütemét is ő diktálja (egyéni, hogy kinek milyen a tempója). Ez az ő felelőssége.

    (Emlékszel? Futni azért a sportolónak kell!)

  • Mibe kerül egy ilyen ülés-sorozat veled?

    +

    A díjazás kb. a marketing, vagy sales tanácsadói óradíjhoz hasonló. Konkrétan is érdekel? Kedvezményekért, csomagajánlatért KATT IDE! Egyedi megállapodás személyes megbeszélés alapján.

  • Jó, de már annyiszor próbálnak lehúzni mindenféle hangzatos dologgal. Mi a garancia arra, hogy nem kidobott pénz, amit a coachingra költök?

    +

    Mivel a coaching egy igen intenzív, személyes igényekre épülő, kölcsönös bizalmon alapulókapcsolat, bizony, jól teszed, ha alaposan tájékozódsz, mielőtt belevágnál!

    Néhány fontos szempont:

    - Legyen a coachod alaposan felkészült szakember, esetleg valamelyik jó nevű szakmai szervezet tagja. Legyenek számodra elérhetőek az oklevelei, referenciái, stb.

    - Nézd meg, mennyire hiteles a számodra, sikeres a saját életében? (Ugye szerinted sem szerencsés, ha a coach és az ügyfele együtt bolyonganak a “málnásban”?)

     

    - Mennyire tart tiszteletben, kezel egyenrangú partnerként? (És vica versa, te mennyire tiszteled, és tartod magaddal egyenrangú partnernek?)

    - Az életkor/bölcsesség sok más foglalkozástól eltérően itt kimondottan előny! (Érdekes visszatekinteni, mennyire zöldfülű voltam jómagam is olyan 15-21 évvel ezelőtt... :-))

    - Legyen pozitív életszemlélete, szeresse az embereket (ez manapság sajnos nem is annyira magától értetődő!), higgyen abban, hogy mindenki képes a fejlődésre! A közös munkátok során sose a mostani helyzetedet, hanem a jövőbeli lehetőségeidet vegye alapul!

    - Legyen korrekt és diszkrét, tartsa a szavát, a határidőket, stb. (Ez persze megint alap lenne   ugye te is így állsz hozzá? )

    - A saját életében is állandóan keresse a fejlődést, a megújulás lehetőségét, a létezés értelmét, a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatokat; a harmonikus személyiség rögtön “átjön”!

  • Igazi, feketeöves halogató vagyok: ez lassan már kóros! Mit tegyek?

    +

    Hát igen, az a pont, ahol a nagy tervek általában füstbe mennek, a cselekvés (hiánya)!

    • Tudtad, hogy ha valamit eltervezel, és 72 órán belül nem kezded el a kivitelezést, nagy eséllyel bukod az egészet? A 72 óra túllépése után ugyanis elkezded racionalizálni, hogy miért halasztod a dolgot még újabb 72 órával Eredmény: a projekt bekerül az agyadban a “kellene” lomtárba, és sosem fogod megcsinálni!

    Fontold meg: ha akarsz valamit, tedd meg az első lépést most rögtön, onnan már adja magát a következő!

  • Igen, régóta gondolkodom valami ilyesmin, de annyira el vagyok havazva, itt ez a határidős munka, meg a szülőire is rohannom kell...

    +

    - Hát éppen ez az! Nyakig ülsz? Hidd el, ez még csak romlik, ha nem állsz meg egy cseppet, hogy megnézd, merre is tartasz valójában. Mindennek ára van. A halogatás ára az, hogy bár továbbléphetnél, mégsem teszed. Hosszú távon ez a lehető legköltségesebb “hobbi”! A legjobb idő a változtatásra: a most. A legjobb hely: ott, ahol épen most vagy. Tedd meg az első lépést saját magadért, aztán már segítek, végig ott leszek melletted!

  • Hogy profitálhatnék ÉN a legtöbbet egy coaching folyamatból?

    +

    Mielőtt elindítanánk a közös munkát, én elküldök (vagy személyesen odaadok) neked egy rendkívül hasznos tipp-gyűjteményt, amit gyakorló ügyfelek tanácsaiból állítottam össze (nekik mi vált be, szerintük mire figyelj oda).

    Hidd el, ez ütősebb lesz a számodra, mint bármi, amit én a “túloldalról mondhatnék  neked a témában.

    Szóval ne feledd, ezt az anyagot is bekészítettem számodra az induló dossziéba!:-)

"Hogyan lehetne olyan életem,
amilyet igazán szeretnék?"

 

Most közelebb kerülhetsz a saját, legbelsőbb válaszodhoz!

Tedd meg most az első lépést - KATT IDE:

 

Kitöltöm a tesztet!

 

toltsd_ki_a_tesztet.png