Kurt Tepperwein: Midlife crisis

Ekkor alaposan végiggondoljuk, mi mindent értünk el idáig. Saját házunk van, jó kapcsolatban élünk, a gyerekeink is egészségesek. Még a karrierünk létráján is vezetnek fölfelé további fokok. A sürgető kérdés azonban még mindig ott zakatol: ha az életem második fele is éppolyan sikeres lesz, mint az első volt, és a végén visszanézek, vajon elmondhatom-e a végén, hogy teljes életet éltem? És – akarva-akaratlan – kétségek kínoznak, ha a válaszon törjük a fejünket.

• Aztán megkérdezzük magunktól: hát milyen is volna az a teljes, igazi élet? Hirtelen rádöbbenünk, hogy sorsunk bizonyos, a maguk idején igen nagy jelentőségűnek vélt mérföldkövei alaposan megfakultak, elvesztették jelentőségüket. Másrészről viszont a korábban jelentéktelennek hitt dolgok közül soknak megnő a fontossága. Leggyakrabban olyan esetek ezek, amelyekben a másokkal fenntartott kapcsolat játszik szerepet, olyan találkozások vagy barátságok, amelyekben esetleg segíteni tudtunk másokon.

• Aztán még azt is megkérdezzük magunktól, mi rejlik még bennünk, amit érdemes felszínre hozni?

• Mi az életutunk légyege, mi a feladatunk az életben, és vajon melyek azok a csak tőlem elvárható lépések, amelyeket ezen a – senki más által nem járható – úton meg kell tennem?

És ekkor tudatosul bennünk, hogy még minden nyitva áll, még bármelyik pillanatban megváltoztathatjuk életünket, még a valóban fontos dolgok felé fordulhatunk. Kezdődhet az életnek nevezett nagy kaland! (Forrás: Kurt Tepperwein: Krise als Chance)