Hiszed vagy sem, az asszertivitás (önérvényesítés, saját magadért való kiállás) legkeményebb terepe nem a munkahely, hanem... a saját családod! Láttál már meglett férfit szinte a küszöb alatt bekúszni a szülői házba, mert még mindig tart a saját apjától? Vagy feleséget, aki hetekig dugdossa az új cipőt a szekrényben? No, erről beszélek! :-)

Amikor az asszertivitás (önérvényesítés) szóba kerül, legtöbben azonnal a munkahelyükre gondolnak. Hogyan szereljük le a kellemetlenkedő kollégát, hogy mondjunk nemet a főnöknek elegánsan a váratlan túlórával kapcsolatban...

Pedig a családon belüli önérvényesítés legalább ekkora gondot okozhat.

Ha hallottál már basáskodó férjről-feleségről; anyósról, akinek mindenhez van egy "kedves" megjegyzése; szülőről, akinek még mindig lehetetlen megfelelni; folyton kölcsönkérő unokatestvérről, mindig-a-legrosszabbkor beállító nagyikáról (a sor tetszőlegesen folytatható),  esetleg nálatok is előfordul hasonló a családban, akkor olvass nyugodt szívvel tovább: ez neked szól!

Ki asszertív?

Az asszertivitás nem más, mint önmagunk és érdekeink (jogaink, véleményünk, érzéseink, igényeink...) őszinte és helyénvaló képviselete, a másoké tiszteletben tartása mellett.
"Élni és élni hagyni" - ha asszertív vagy, elvárod a megfelelő bánásmódot, de másnak is megadod ugyanezt.

Nézzük meg a többi alaptípust is!

• A passzív ember a saját akaratát, érdekeit folyton másokénak veti alá, úgy véli, ő a felelős a  jól-létükért, sőt, még viselkedésükért is.
  ("Leordított... Biztos felbosszantottam...")
  Gyakran átlépnek rajta, s úgy érezheti, nincs ráhatása a saját életére. Ő az, aki (látszólag) zokszó nélkül marad benn túlórázni; nem szól a pincérnek, ha omlós hús helyett cipőtalpat kap, s összeszorított foggal tűri a szomszéd kutya éjszakai vonyítását, legföljebb a fészbukon lamentál rajta hosszasan. Látszólag egy igazi szent, valójában azonban szunnyadó vulkán:  bármikor kirobban, s ilyenkor jaj annak, aki az útjába kerül!

• Az agresszív számára az élet versenypálya, vesszen, aki gyenge! Minden helyzetben ő a domináns, legyen bár másokat fenyegető, elutasító vagy irányító.
  "Ha nincs út, akkor csinálunk" – vallja Hannibállal, s ezt az utat gyakran szegélyezik leigázottak és hullák (átvitt értelemben, persze). Ám a "behódoltak" sajnos gyakran fellázadnak, no nem látványosan, csak épp valahogy mindig keresztbe tesznek, amikor csak módjuk nyílik rá.

• Az említett "keresztbe tevős" passzív-agresszív (vagy más néven manipulatív), aki nyíltan sosem konfrontálódik, szemben lelkesen bólogat, aztán mikor elfordulsz, megy a saját feje után. Képes a háttérből mozgatni a szálakat, sosem kérne direktben, ám ügyes pókként tereli a saját céljai felé a többieket. Fegyvertárába tartozik a zsarolás, sajnáltatás, hibáztatás, figyelemelterelés, szarkazmus, "feledékenység"... soroljam? (Róla szól a legtöbb anyós-vicc.:-))

*A fenti típusok az életben ritkán jelennek meg "tisztán": bizonyos helyzetekben, személyekkel  hajlamosak vagyunk így, mással szemben meg amúgy viselkedni, mégis van egy alapvető működés, ami a leginkább jellemző ránk.

Hogyan állj ki magadért a saját családodban?

A családban, mely a társadalmi együttélés legkisebb egysége, ugyanúgy megtalálhatók a fenti szerepek: a mártír feleség, a zsarnok, vagy éppen "papucs" férj, a lepisszegett nagymama, a távolról kárörvendő anyós, s még sok más, sokféle variációban. Ám megfelelő bánásmódot megadni és megkövetelni otthon – no, ez  sokszor nem könnyű.

Hogy miért? Mert gyakran évtizedek óta megkövült szerepek, sémák feszegetésébe, lebontásába fogunk, s ez bizony időt és türelmet igényel!

Ilyen helyzetben találhatja magát pl. az anya, amikor a gyerekek már felnőttek, "jogaik" vannak (a kimaradáshoz, bulizáshoz stb.), ám ő benne ragadt a kisgyerekes anyuka szerepében, ugyanúgy pakol utánuk, kiszolgálja őket, s ez nagyon is megfelel a "fészekben ragadt fiókáknak". Ha ezen netán változtatni akar, borítékolható az érdekeltek ellenállása. Ilyenkor marad a békesség kedvéért tűrés, némi morgással, vagy..?

Határaink meghúzása: "Minden fejben dől el!"

Az önérvényesítés  is ilyen: a te döntésed, hogy hajlandó vagy-e meghúzni, és tiszteletben tartatni a saját határaidat.

A határok: olyan szabályok és korlátok, amit az egyén von maga köré, ezzel jelezve a külvilág felé, hogy mi a vele szemben megengedhető magatartás.
(Egyik ügyfelem pl. a sajátját rugalmas falú buborékként képzelte és alkotta meg, konkrét kritériumokkal.)

Mind fizikailag, mind pedig érzelmileg meg kell húzni azt a vonalat magunk és a többiek közé, aminek az átlépése kellemetlen, sértő  vagy fenyegető lehet ránk nézve. Barátságosan, de  egyértelműen  közölni kell az elvárásainkat és igényeinket.

• Csak néhány példa erre családon belül:
  – nem nyitjuk egymásra a fürdőszoba ajtaját,
  – nem beszélünk bele egymás telefonbeszélgetéseibe (sőt, távolról sem mutogatunk a másiknak T betűt a kezünkkel, jelezvén az idő múlását, :-)
  – nem hajítjuk a lakáskulcsot az érzékeny felületű bútorra,...
  (a lehetőségek száma igen nagy, érdemes listát készíteni!)

Eddig, és ne tovább!

"Hol vannak konkrétan az ÉN határaim?"  – kérdezheted. Egy kis segítség ehhez:

Emlékezz vissza olyan esetekre, amikor bármelyik családtagoddal szemben

• kényelmetlenül...
•  kellemetlenül... 

• megbántva... 

• mérgesnek... 

• megalázva... 

• tehetetlennek... 

• elárulva... 

• megzsarolva, stb... 

 ...érezted magad egy szituációban! Megvan?

Gratulálok, megtaláltad a határaidat!
Sőt, a nehéz érzések azt jelzik, hogy akkor és ott szinte biztosan meg is sértették őket.

MIT tehetsz ilyenkor?

Bizonyára ismered a mondást: "Néma gyereknek..."

Azaz: ha azt akarod, hogy méltányoljanak, tanítsd meg a környezetedet (igen, a családodat is) arra, hogy hogyan szeretnéd, hogyan bánjanak veled!

Egyszerűen hangzik, ugye? Pedig meglepődnél, hány olyan pár van, akik egyszerűen azért nem tudják, hogyan bánjanak jól a másikkal, mert  még a maguk számára se fogalmazták meg a SAJÁT igényeiket, s nem is kérdeztek rá a másikéira.  Honnan tudná akkor a másik, mire vágynak?

Jó, de HOGYAN?

A kérdés jogos. Vannak ugyanis helyzetek, amikor tényleg nehéz "széllel szemben" :-), vagyis úgy  lebontani az évtizedes beidegződések, szokások falát, hogy maga a lényeg (a szeretetteljes kapcsolat) ne sérüljön.
Mert ugye nem a kapcsolat szétverése, hanem a harmónia, kölcsönös megértés erősítése a célunk - ezt sose tévesszük szem elől!

Ha túl sokáig állt fenn egy helyzet, érezhetjük azt, hogy hiába próbálunk "önérvényesíteni", minden szavunk falra hányt borsó, a társunk mintha nem is hallaná, mit akarunk közölni.

Új utakat kell találnunk, hogy "átmenjen" végre az üzenet.

8 TIPP ehhez:

• Ügyelj az időzítésre. Egy stresszes munkanap után, vagy lefekvéshez készülődve nem biztos, hogy a legalkalmasabb felhozni az amúgy sem egyszerű témákat. Mérlegeld, mi lenne a legalkalmasabb időpont erre, de ne halogass a végtelenségig! :-)

• Sose kezdj direkt kritizálással, vádaskodással, mert ez azonnali ellenállást szül. Helyette végy egy nagy levegőt, helyezkedj bele a másik nézőpontjába, s onnan is nézd meg a dolgokat. Ismerd el a pozitívumait, feltételezd a legjobb szándékot (elvben legalább :-)), majd nyugodtan, de határozottan térj rá a kifogásolt viselkedésre, végül zárj valami pozitívummal. (Ez az ún. "szendvics-módszer".)

• Ne mentegetőzz! Nem kell bűnösnek érezned magad, csak mert kifejezésre juttatod az igényeidet/vágyaidat/akaratodat. Kérj udvariasan, és várd meg, mit lép erre a másik.

• A másik fél személyének kritizálása helyett maradj a konkrét viselkedésnél, használj ún. "én-közléseket", valamint kerüld el a "mindig" és "soha" kifejezéseket! Légy egészen konkrét az adott helyzetben.
  (Pl.: "Mert TE mindig..." helyett: "Amikor ezt meg ezt teszed, ÉN ettől így érzem magam,... és ehelyett inkább ezt meg ezt szeretném")

• A testbeszéded, hangtónusod kulcsfontosságú. Ha a másik fél fenyegetve érzi magát, akkor vagy támad, vagy menekül; ha meg túl "nyuszi" vagy, egyszerűen lepattansz róla.
  Állj nyugodtan, egyenesen, hangod legyen magabiztos, de barátságos. Nézz egyenesen a szemébe, de ne "stírold". A mosoly (nem vicsor, nem gúnyos!) lefegyverző, és szimpátiát ébreszt – élj vele minél többször!
  (A csípőre tett kézzel sipítozó ember ritkán ér célba, ahogy a behúzott vállal, félénken csipogó sem... )

• Őrizd meg a nyugalmad - minden körülmények között. Ne hagyd magad "felhúzni".

• Tanulj meg NEM-et mondani lazán, elegánsan, lelkifurdalás nélkül.

• Készülj fel előre! Ha kell, próbáld is el a mondókádat akár a tükör előtt, ne bízd a véletlenre! Lehet, hogy furán hangzik, de segít."Ha szót akarok érteni valakivel, az előzőleg rendelkezésemre álló idő egyharmadában önmagammal foglalkozom, s azzal, hogy mit fogok mondani neki – kétharmadában pedig róla gondolkozom, s arról, hogy mit mond majd ő." (Abraham Lincoln)

• Légy kitartó! Évtizedes állapotokat ritkán lehet egymenetben megváltoztatni.

Önérvényesítés a "tágabb" családban

Gyakran megesik, hogy nem a saját szüleiddel, pároddal, hanem az ő családjával adódik konfliktusod. Az anyósokkal, sógorokkal, egyéb rokonokkal szemben mindig tartsd észben, hogy a saját külön családodban a ti saját játékszabályaitok vannak érvényben!

Ilyenkor a pároddal kell először egyetértésre jutnod (a TI családotok határait meghúzva) és szoros szövetséget alkotnotok, hogy ne neked kelljen olyan csatákat vívni, ahol – kívülállóként – eleve óriási hátránnyal indulnál. Ez az ő terepe, nem biztos, hogy be tudod vállalni pl. a békefenntartó szerepét.

Ha mégis "kenyértörésre" kerülne  sor, figyelj a következőkre:

• Ha lehet, kerüld el a nyílt konfrontációt. azaz:

• Ne menj bele olyasmibe, amiből inkább kimaradnál.
  Pl. mondhatsz hasonlókat:
  - Ezt most inkább passzolnám... :-)
  - Erről nincs igazán véleményem
  - Bárcsak segíthetnék/részt vehetnék,... ebben, de sajnos nem tudok. (Pont.)
  - Megtennéd, hogy átfogalmazod, amit az előbb mondtál?
  - Hagyjatok ki ebből, légyszives.

• Apellálj a múltbeli pozitív pontokra (ha vannak), valamint a jóérzésükre, tapasztalataikra,... (emlékezz a szendvics-módszerre!  :-))

• Ha nem tudsz kitérni, akkor  élj az összes eddig tárgyalt asszertív kommunikációs eszközzel!

Mielőtt Jeanne D'Arc-ként kivont karddal indulnál csatába, mindenfajta családon belüli önérvényesítési "akció" előtt érdemes feltenni magadnak a következő kérdéseket:

• Mennyire fontos nekem a szóban forgó ügy? Mik a valós vagy vélt kockázatai? Mit ér meg nekem hosszú távon?

• Egy konkrét végeredményt szeretnék elérni, vagy csak a feszültségemet akarom levezetni?

• Mekkora az esélye "nyertes-nyertes"-re kihozni a helyzetet? Előfordulhat-e, hogy ezt követően még rosszabbra fordulnak a dolgok? (Okos harcos nem égeti fel a saját hátországát! :-))

• Ha most NEM lépek ebben a dologban, mi lesz velem később?
  (Teszek-e vajon majd szemrehányást magamnak? Hogy nézek a tükörbe? )

Akármilyen magatartási forma mellett  döntesz végül, a legfontosabb dolgot máris megtetted magadért:  saját kezedbe vetted a döntést, az életed irányítását!
Ez az asszertivitás lényege: TE döntöd el, milyen helyzetben mit akarsz, és ennek hogy szerzel (vagy épp nem szerzel) akkor és ott érvényt. Ezt akartad, igaz? :-)

Gyakorolj szorgalmasan családon belül és kívül, s hamarosan azt tapasztalod majd, hogy magabiztosabban, kevesebb stresszel és gazdagabb, kiegyensúlyozott emberi kapcsolatokkal éled az életed.

Tapasztalataidat, véleményedet a témában várjuk az oldal alján! :-)

A sike­res és boldog életed szol­gá­la­tá­ban,

sze­mély­fej­lesztő edző,
Cer­ti­fied Per­sonal & Team Coach


P.S.: Ha te még nem irat­koz­tál fel a MyWay blogértesítő/hírlevélre, ITT teheted meg.

• Ugye te már köve­ted a MyWay Coa­ching-ot  a Face­book-on is?
  Ha eddig még nem tet­ted volna, és sze­ret­nél naponta friss híreket, gon­do­la­to­kat, ins­pi­rá­ciót, katt ide és láj­kold az oldalt!

Neked is van gon­do­la­tod a témá­hoz?
Ne tartsd meg magad­nak: oszd meg velünk itt mind­járt, pár cen­ti­vel len­tebb!